1/2009 (2009. január 1.)

VI. évfolyam 1. szám

Tartalomjegyzék

Köszöntő

A Debreceni Jogi Műhely 2009. évi első számát mutatjuk be Olvasóinknak, amely immár folyóiratunk VI. évfolyamának kezdetét is jelenti egyben.

Boldog új évet kívánunk kedves Olvasóinknak!

Örömünkre szolgál, hogy jelen számunk szerzői között többen is első alkalommal tisztelték meg folyóiratunkat recenziókkal és színvonalas hallgatói tanulmányokkal. 2009. évi első számunkban elsősorban polgári jogi tárgyú tanulmányokat közlünk, kiemelt figyelmet szenteltünk a fogyasztóvédelmi jognak.

Ismételten szeretnénk felhívni Tisztelt Olvasóink figyelmét arra, hogy az egyes tanulmányokhoz hozzászólhatnak, az eddigieknél is aktívabb vitát kezdeményezve ezzel oldalunkon, amely reményeink szerint ennek folytán a jogi közélet aktív fórumává válhat.

Reméljük, új számunk is felkelti érdeklődését, és hasznos segítségre talál az itt közölt tanulmányok olvasása során.

Reményeink szerint hamarosan Önt is szerzőink között üdvözölhetjük!

Debrecen, 2009. január 5.

A Szerkesztõk

 

Tanulmányok:

Recenziók:

Hallgatói tanulmányok:

Jelen számunkat Szabó Krisztián és Szikora Veronika szerkesztette.