4/2006 (2006. október 1.)

II. évfolyam 4. szám

Tartalomjegyzék

Előszó

A Debreceni Jogi Műhely kilencedik számát mutatjuk be a Tisztelt Olvasónak. Legújabb számunk elsősorban a büntetőjog körében született tanulmányokat tartalmaz. A most közzétett írások érdekessége, hogy a büntetőjogi kérdéseket más – gyakran távolról sem rokon – jogágakkal és tudományokkal (polgári jog, pszichológia) rokonítva interdiszciplináris nézőpontból vizsgálja a választott témát. A kereskedelmi jog és a büntetőjog kapcsolódási pontjait kutatja Kiss Katalin a gazdasági bűncselekmények és a tévedés szemszögéből, míg Kiss Tibor a napjainkban fokozott fejlődését élő szerzői jog szankciórendszerének büntető aspektusait veszi górcső alá. Elek Balász a téves ténymegállapítás pszichológiai aspektusainak egybegyűjtésével lépi a két társadalomtudomány közös mezsgyéjére, míg Zádor Orsolya a pénzmosás tényállásához fűz észrevételeket. Hallgatói tanulmányok rovatunkban a Nemzetközi Büntetőbíróság és a magyar jog kapcsolatáról készített tanulmány olvasható.

A nyár bővelkedett szakmai rendezvényekben is. Ezt tükrözik konferencia beszámolóink, melyek a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének fogyasztóvédelmi konferenciájáról, valamint a Debreceni Egyetem és a Kijevi Egyetem polgári jogi kutatóinak és oktatóinak évek óta tartó együttműködése gyümölcseként megrendezett könyvbemutatóval egybekötött konferenciáról tudósítanak.

Ezúttal is szeretnék felhívni figyelmét a tanulmányokhoz való hozzászólás lehetőségére. Kérjük, hogy folyóiratunkkal és a megjelentetett tanulmányokkal kapcsolatos gondolatait ossza meg a szerzőkkel és velünk.

Reméljük új számunkban is hasznos információkat és érdekes témákat talál majd, és hamarosan Önt is szerzőink között üdvözölhetjük.

Debrecen, 2006. október 1.

A Szerkesztők

Tanulmányok:

Hallgatói tanulmányok:

Jelen számunkat szerkesztette: Fézer Tamás és Szemesi Sándor.