• Bemutatkozás
• Aktuális szám
• Archívum
• Szabályzat
• Kapcsolatok
• Impresszum

Studia Iuridico-philologica I.

Szerző: Vincze Attila

Vincze Attila[1]: Nótári Tamás: Studia Iuridico-philologica I. Nótári Tamás: Studia Iuridico-philologica I. Studies in Classical and Medieval Philology and Legal History. Hungarian Polis Studies 14. Debrecen 2007. 313 oldal

Németh György professzor szerkesztésében megjelenő Hungarian Polis Studies sorozat 14. köteteként jelent meg 2007-ben Nótári Tamás, a Károli Gáspár Református Egyetem docensének, idegen nyelvű tanulmánygyűjteménye, mely angol, német valamint francia nyelven csokorba gyűjtött válogatását adja a szerző elmúlt években magyarul már olvasható tanulmányainak. Az ókor és (kora) középkor világába betekintést engedő írások ugyanakkor nem puszta fordításai a korábbi publikációknak, ezeket a szerző ugyanis mind tartalmukban, mind a citált szakirodalmat tekintve bővítette és kiegészítette. A kronologikus sorrendet követő „Studia Iuridico-philologica I. Studies in Classical and Medieval Philology and Legal History” című jog- és kultúrtörténeti kötet az olvasó számára a görög és a római jog- és vallástörténet valamint filológia, illetve a bajor historiográfia egyes jogtörténetileg érdekes kérdését villantja fel. Már előjáróban érdemes  kiemelni a kötet gazdag jegyzetapparátusát, a szerkesztés precizitását, az igényes tipográfiát és esztétikus küllemét, melyek csak emelik az amúgy is értékes belbecs értékét.

Görög jogtörténet és jogbölcselet területe két írással képviselteti magát.[2] Az első (The Scales as the Symbol of Justice in the Iliad) a mérleggel, mint az igazságosság jelképével foglalkozik. Iustitia ábrázolásának – kis túlzással – „kötelező eleme” a kezében tartott mérleg, mellyel mint az igazság(osság), az igazságszolgáltatás eszközével és jelképével a görög irodalomban több helyen is találkozhatunk. Nótári azt szöveghelyet elemzi az Iliászból behatóbban, amelyben Zeusz a mérleg segítségével  ítéletet mond a hősök felett. Az írás az igazság mérlege kifejezést vizsgálva a jognak, illetve az igazság(osság)nak Homérosznál kifejlődött fogalmát tisztázza, illetve az eposz mérési jelenetét  elemezve boncolja a mérleg-szimbolika eredetét, jelentését, és feltűnését a különböző kultúrákban, így az egyiptomiban, a görögben és a rómaiban.[3] A második görög témájú írás (Hesiod und die Anfänge der Rechtsphilosophie) a Kr. e. VIII. és VII. század fordulóján élt Hésiodos művei alapján igyekszik az antik jogfilozófia kezdeteit felvillantani. A Munkák és napok (Erga kai hémerai), mint tanköltemény, didaktikus eposz, tanköltemény, célja az, hogy Hésiodos az ellene oly sok igazságtalanságot elkövető testvérét, Persést a munka és a jog tiszteletére tanítsa. Nótári ebben a tanulmányában a görög jogfilozófia vizsgálata során gyakran és méltatlanul mellőzött műnek a jogról és a jogérvényesítésről kialakított koncepcióját elemzi. A szerző az emberi munka, illetve a jogrendszer szükségességének költői indokolását vizsgálja, illetve a diké fogalmának előfordulását és szerepét a homérosi eposzokban és a hésiodosi műben.[4]

A latin filológiába illetve a római jog- és vallástörténet egy-egy aspektusát öt tanulmány elemzi.[5] A Numen and Numinousity – On Some Aspects of the Roman Concept of Authority című írás a tekintély római fogalmát igyekszik az olvasó elé tárni. A szerző találóan idézi Hannah Arendtet aki szerint a rómaiak alapvetően „szinte azonosnak tekintették a vallási és a politikai tevékenységet”.[6] E gondolatra felfűzve kerül meghatározásra az auctoritas, mint a növelés, a gyarapítás képességének vallási-filozófiai definíciója, amit követ a numen mint a római vallás igen sarkalatos jelenségének különféle aspektusainak illetve etimológiájának vizsgálata, két, e szempontból relevánsnak tűnő jelenség a triumphus intézménye és a flamen Dialis funkciója[7] illetve Augustus ideológiai koncepciója bemutatásával .[8]  

A jogértelmezési maximákról a szerző a közelmúltban, az elmúlt hosszú évtizedek magyar jogtudományában egyedülállóan, latin nyelvű tanulmányt is publikált.[9] A tanulmány bemutatja az interpretatio kifejezés kialakulását és jelentését, valamint igen tág teret szentel a summum ius elv jelentésének az ars boni et aequi fogalmának tükrében. A szerző ismerteti a nevezetes ciceroi szöveghelyet: „Existunt saepe iniuriae calumnia quadam et nimis callida, sed malitiosa iuris interpretatione. Ex quis illud ’summum ius summa iniuria‘ factum est iam tritum sermone proverbium.”[10] Cicero gondolatmenetében – ahogy az az idézetből is kitűnik – nem a jogi és morális (ius és mos) normák ütköznek, hanem a kollízió a jogrenden belül következik be, azaz azon elvárás fogalmazódik meg, hogy a jogot helyesen és igazságosan kell alkalmazni.[11]

A legis actiós eljárással történetiségével két tanulmány is foglalkozik: Die Lanze als Macht- und Eigentumssymbol im antiken Rom[12]; Remarks on the Origin of the legis actio sacramento in rem.[13] A legis actio sacramento in rem leírásában Gaius elbeszéli, hogy az eljárás során a pálcát mintegy a lándzsa helyett használták a jogszerű tulajdon jeleként, Verrius Festus szerint pedig a lándzsa a legfőbb hatalom jelképe. E két forrásból kiindulva vizsgálja a szerző a lándzsa és a pálca hatalmi jelképiségét, számos jog- és vallástörténeti párhuzam, illetve analógia segítségével, értékes következtetéseket von le a ius fetiale és a legis actio sacramento in rem közös elemeit, gyökereit illetően.[14] Remarques sur le ius vitae necisque et le ius exponendi.[15] A pater familiast személyileg megillette a ius vitae ac necis, ius exponendi, ius vendendi, ius noxae dedendi, ahogy azt minden joghallgatónak tanulmányai első félévében meg kell tanulnia. A tanulmány a ius vitae ac necis és a ius exponendi alakulását vesszük behatóbb elemzés alá. A ius vitae ac necis a családgyermek élete és halála felőli rendelkezési jogot jelöli, míg a ius exponendi az újszülött gyermek kitevésének jogát. A gyermek kitétele gyakran annak halálát, illetve szándékos megölését is magában foglalta, így például a torzszülött gyermek esetén, amikor a cél a családnak, illetve a közösségnek a szerencsétlenséget jelentő prodigiumtól való megszabadítása volt.[16]

A kora középkori bajor historiográfiával és jogtörténettel foglalkozó rész[17] Virgil, Salzburg ír származású püspöke (749–784) tevékenységének elemzésével kezdődik. Nevéhez fűződik a salzburgi historiográfia legkorábbi műveinek, a Gesta sancti Hrodberti confessoris, a Libellus Virgilii és a Liber confraternitatum megalkotása, a 774-ben felszentelt Rupert-dóm megépíttetése, a püspökség és a Szent Péter-kolostor jogainak kiterjesztése és a karantánok közti misszió megszervezése. A korszak bajor bel- és külpolitikai viszonyaink elemzésé követően tér rá a szerző Virgil és Bonifác összeütközésének bemutatására. Az Aethicus Ister nevéhez fűződő, Cosmographia címet viselő munka kapcsán kimutatja, hogy a szerzőként vélelmezett Virgilnek Bonifáccal lezajlott konfliktusának nyomait a műben, majd behatóan górcső alá veszi Virgil bajorországi működését, kitérve a Libellus Virgiliiben leírt birtokviták jogi hátterére is.[18]

III. Tasziló trónfosztásának bemutatása során a szerző először a bajor herceg hűségesküit veszi sorra, majd magát a koncepciós pert, végül pedig annak jogi hátterét és indokolását elemzi. III. Taszilót, a Bajorországban két évszázadon át uralkodó Agilolfing-dinasztia utolsó hercegét trónjától Nagy Károly fosztotta meg. A frank uralkodó előbb mind kül-, mind pedig belpolitikailag elszigetelte Taszilót, majd 787-ben vazallusává tette. Fő vádként a hűbérúr iránti hűtlenséget, valamint a királyi sereg engedély nélküli elhagyását hozták fel Tasziló ellen – igaz, az utóbbi cselekményre negyed századdal a per előtt került sor.[19]

A Metóddal foglalkozó írásban a szerző a bemutatja a missziós tevékenységet, majd a történeti háttér feltárása után Metód regensburgi perének körülményei felé fordítja figyelmét a Conversióban megfogalmazott vádakra, illetve ezek hátterére, valamint Metód tanításának további sorsára világít rá a jogtörténész-medievista szemszögéből.[20]

Ingo története Enea Silvio Piccolomini 1458-ban írt De Europa című művének Karintiával foglalkozó huszadik könyve hatvanötödik fejezetében kerül elő. A történet műfajilag legendaként sorolható be, mely egy Ingo nevű, Nagy Károly idejében élt hercegről szóló történetet beszél el. A szerző több kérdésre keres választ ebben az írásban. Mennyiben tekinthető az Enea Silvio által említett és hosszú évszázadokon át a szakirodalomban meg nem kérdőjelezett Ingo herceg valós történelmi személynek? A Conversio valóban hercegként említi-e Ingót, és ha nem, akkor minek köszönheti hercegi létét, illetve hercegkénti bevonulását az irodalomba? A Conversio által említett carta sine litteris mit jelenthetett, és miért nem vette át Enea Silvio e mozzanatot is, noha Ingo tekintélyének további bizonyítékául hozhatta volna fel? Az Ingo-féle lakoma leírása milyen irodalmi előzményekre vezethető vissza, és milyen szerepet töltött be a Conversióban?[21]

A kötet lezárásaként[22] a szerző mestereinek, a nemzetközi hírű klasszika-filológus és bizantinológus Szádeczky-Kardoss Samunak és a középkorász, Kristó Gyulának állít emléket, és ad életművükről tudománytörténetileg értékes portrét.[23]