• Bemutatkozás
• Aktuális szám
• Archívum
• Szabályzat
• Kapcsolatok
• Impresszum

Az alternatív vitarendezés lehetőségei és korlátai az egészségügyi szolgáltatók és a betegek közötti konfliktusok tekintetében

Szerző: Zákány Judit

Zákány Judit[1]: Az alternatív vitarendezés lehetőségei és korlátai az egészségügyi szolgáltatók és a betegek közötti konfliktusok tekintetében

I. Bevezető gondolatok, a témaválasztás indokolása

Manapság egyre gyakrabban lehet hallani az egészségügyi szolgáltatók ellen indított kártérítési perekről. Az utóbbi 10-15 évben jelentősen emelkedett ezen eljárások száma Magyarországon is. Még néhány évtizeddel ezelőtt szinte senki nem kívánta megkérdőjelezni az orvostársadalom tekintélyét, tudását, tevékenységének szakszerűségét, az információrobbanás a korábbi tekintélyelvű orvoslás korszakának leáldozását jelentette a rendszerváltozást követően. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) egyik legfontosabb érdeme, hogy a beteget a korábbi teljesen kiszolgáltatott helyzetéből, a gyógyítókkal egyenrangú partnerré tette az egészségügyi tevékenység kapcsán. A betegek, ennek révén az egészségügyi szolgáltatásokat is egyre inkább a gazdaság más területeihez hasonló módon közelítik meg. Az orvosi tevékenységgel kapcsolatban is kialakult „tudatos vásárlói attitűd”[2]következtében a szolgáltatás minősége gyakran megkérdőjeleződik, csökken a toleranciaszint a nem megfelelő szolgáltatásokkal kapcsolatban.

Nemcsak az eljárások számának sokasodásában figyelhető meg kedvezőtlen tendencia, hanem egyre gyakoribb az alperesek elmarasztalása is, és a kártérítésként megítélt összegek is egyre magasabbak, milliós, sőt a kamatokkal együtt (több)tízmilliós nagyságrendű összegekkel találkozhatunk. Egy 2003-as kalkuláció szerint akkor mintegy 300 ilyen eljárás volt folyamatban a bíróságok előtt és a betegek által támasztott kártérítési igények összértéke elérte az egymilliárd forintot.[3]

A fent vázolt kedvezőtlen folyamatok visszaszorításának egyik megoldási lehetősége az alternatív vitarendezési utak minél szélesebb körben történő igénybe vétele lehetne. Dolgozatom célja az előbbi kijelentés alátámasztása az egészségügyi kártérítési eljárások bíróságon kívüli kezelésére nyitva álló lehetőségek, peren kívüli vitarendezési modellek felvázolásával, az erre vonatkozó magyar jogi szabályozás bemutatásával kitérvén az alternatív vitarendezés széleskörű elterjedésének útjában álló jogszabályi rendelkezésekre és egyéb tényezőkre is.

II. A peren kívüli vitarendezés modelljei az egészségügyi kártérítési eljárások tekintetében

1. Arbitráció

A választottbíráskodás (arbitráció) jelentős múltra tekint vissza, különösen a gazdasági életben a kereskedelmi jogviták rendezése körében. Az arbitráció lényege, hogy egy a felek által választott döntőbíró hoz (többségében) végleges döntést[4] az elé terjesztett vitás ügy tekintetében. Mivel a felek a döntési jogukról teljesen lemondanak és átruházzák azt a választottbíróra, ez a technika nem sorolható be az egyeztető eljárások közé[5], sokkal inkább a „hagyományos” bírói út igénybevételével mutat hasonlóságokat. Azonban az arbitrátor nem szakbíró, igen jelentős diszkrecionális jogköre van és köteles a semlegesség és pártatlanság elvét tiszteletben tartva feloldani a felek közötti konfliktust.

Az egészségügyi ellátásokra specializálódott választottbíróságokat az USA-ban és Németországban hoztak létre.

1.1 Az amerikai modell

Az Egyesült Államokban erre vonatkozóan kétféle megoldással találkozhatunk. Az egyik az ún. előszűrő testületek (pretrial screening panels)[6] alkalmazása. A testületek legfontosabb feladata, hogy a rosszhiszemű eljárásokat kiszűrjék, ha lehetséges akkor az ügyeket egyezséggel zárják le, ha pedig ez nem sikerül, akkor a bírósági utat előkészítsék. A testületek által tett megállapításokat, ugyanis a későbbi bírósági eljárások során is fel lehet használni. Igénybevételük azon 25 államban, ahol kialakult ez a rendszer az orvosi műhibával kapcsolatos ügyekben kötelező. A tanács tagjainak száma háromtól hétig terjedhet. Rendszerint tagja egy bíró illetve egy vagy több szakorvos arról a területről, amely vita tárgyát képezi.[7]

A másik USA-ban kialakult forma a választottbírósági eljárás (arbitration[8]), amely megelőzi vagy helyettesíti a bíróság előtti eljárást. Ezen lehetőség igénybe vétele önkéntes.

Az amerikai választottbírósági modell legnagyobb előnyeként a peres eljárásnál alacsonyabb költségigényét, valamint az igazságszolgáltatás tehermentesítését említhetjük. Kedvező továbbá, hogy az eljárás nem nyilvános és ezáltal az egészségügyi szolgáltató presztízsveszteségére nem kerül sor és a beteg sincs kitéve személyes problémájának nyilvánosságra kerüléséből származó megpróbáltatásoknak.

Problémaként értékelhető viszont, hogy az egészségügyi ellátások kapcsán jelentkező jogviták nagyon összetettek, részletes eljárást és bizonyítást kívánnának meg, amelyet a választottbíróság igénybe vétele nem feltétlenül tud biztosítani. A másik érdekes kérdés pedig a választottbírósági alávetés problematikája. A gazdasági életben kötött szerződések esetén ugyanis a felek már a szerződés megkötésekor kikötik, hogy amennyiben jogvitájuk keletkezik választottbírót fognak igénybe venni. Ennek analógiájára a betegeknek már a kórházba történő bekerülésükkor nyilatkozniuk kellene arról, hogy egy esetleges későbbi jogvita kapcsán alávetik-e magukat választottbírósági eljárásnak[9].

1.2. A német modell

Németországban az orvosi kamara működtet olyan testületeket, amelyeknek az eljárása a válásztottbíróságokéhoz hasonlatos. Az ún. egyezséget létrehozó testület maximum négy tagú[10] és a kártérítési igény jogszerűségét és összegét ítéli meg. A szakértői testület öt tagú[11]és a feladata, hogy orvosszakértői véleményt adjon a feleknek.[12]

Mindkét testület munkáját három alapelv határozza meg döntően.

Az elő az önkéntesség elve, azaz minden érintett félnek hozzá kell járulnia ezen út igénybe vételéhez.

A második, az ingyenesség. Azaz bármelyik testület eljárását térítésmenetesen vehetik igénybe a felek, a fenntartó orvosi kamara állja őket. Nem értendő ide azonban a felek által igénybe vett ügyvéd díja, valamint, ha bírósági útra terelődik az ügy, akkor annak a költségei sem.

A harmadik elv, ami miatt nem teljesen azonosítható ez a megoldás a választottbírósági eljárás klasszikus formájával, a döntés kötelező voltának hiánya. Azaz, a testületek döntései csak ajánlások, bármelyik fél bírósághoz fordulhat az eljárást követően. Továbbá a szakértő testület által tett megállapítások sem kötik a bíróságot, a felek kérésére szakértőt kell kirendelni, újabb bizonyítást kel kirendelni.[13]

A német választottbírói modell nagy erénye az egyszerű és ingyenes segítségnyújtás a felek részére. Hátrányként értékelhető, hogy a testületek csak iratokból dolgoznak, nem hallgatják meg szóban a feleket, valamint túlságosan nagyok a területi eltérések annak tekintetében, hogy milyen arányban találják megalapozottnak a betegek igényét.

2. Mediáció

A mediáció intézménye az Egyesült Államokban rendelkezik a legjelentősebb hagyományokkal. Számos területen alkalmazzák sikerrel[14] ezt a vitarendezési technikát, így az elmúlt évtezedben többszörösére emelkedett a mediációs intézmények száma. Az USA mellett a nyugat-európai országokban is egyre elterjedtebbé válik a konfliktuskezelés ezen formája.

Florida joga a következőképpen határozza meg a mediáció fogalmát: „Mediáció alatt azt az eljárást kell érteni, amelynek során egy semleges harmadik fél segítséget nyújt a feleknek vitájuk rendezésére, anélkül azonban, hogy maga döntené el a vitát. Az eljárás informális, békéltető jellegű, célja, hogy segítse a feleket egy kölcsönösen elfogadható egyezség létrehozásában.”[15]

Tehát a mediáció egy együttműködésen alapuló, békés konfliktuskezelési forma, amelyben a felek egyézségre jutását egy pártatlan személy, a mediátor segíti elő. A mediátor feladata abban áll, hogy a problémamegoldó folyamatot kontrollálja, tehát nem bírál, nem értékel, nem dönt a felek közötti jogvitában. A szerepe tehát a felek álláspontjának közelítésében, a felek közötti kapcsolat javításában áll.[16]

A mediációs eljárás fő jellemzői, erényei az alábbiakban foglalhatóak össze[17]:

• az eljárás önkéntessége
• jövőorientáltság: azaz a mediáció során nem a múltbéli történések feltárása a cél, hanem az, hogy mire van szükség a jövőben ahhoz, hogy a konfliktus megoldódjon
• indulaok kezelése a viselkedési szabályokra vonatkozó megállapodással
• érdekek, szükségletek feltárása, a kommunikáció és kapcsolat javítása, ezáltal a direkt információáramlás visszaállítása a felek között
• a döntés joga végig a felek kezében van, ezáltal ha sikerül megegyezni sikerélményhez jutnak, saját életüket ismét felelősséggel kezelik. Továbbá a felek az általuk kötött egyezséget, amelyet nem kívülről diktáltak, kényszerítettek rájuk magukénak érzik ezáltal jóval nagyobb az esély az egyezség önkéntes betartására, mint egy bírósági ítélet önkéntes végrehajtására
• a felek elégedettsége
• a mediációs eljárás valamennyi résztvevőjére titoktartási kötelezettség vonatkozik
• külön pozitívumként értékelhető, hogy a mediáció a tartós kapcsolatban álló felek közötti konfliktusfeloldás bírói út igénybevételénél ideálisabb formája. A tartós kapcsolatban álló felek esetén ugyanis erősebb a kapcsolat helyreállítása iránti igény a győztes-vesztes felfogásnál a jövőbeni együttműködés érdekében[18]

Magyarországon az orvos-beteg közötti viták alternatív rendezési útjait szabályozó jogszabály a mediációs modellt követi, ezen okból részletesebben a magyar szabályozás tárgyalása keretében ismertetem a vonatkozó szabályokat.

3. A felróhatóságot nem vizsgáló (no fault) felelősségi rendszer

Ez a modell Svédországban, Dániában, Finnországban, Norvégiában és Új-Zélandon terjedt el. A lényege abban ragadható meg, hogy az egészségügyi ellátás során keletkező károk rendezésére az egészségügyi szolgáltatók harmadik személy javára kötnek balesetbiztosítási szerződést a biztosítóval. Itt ugyanis a betegnek a kezelése során keletkezett összes kárát olyan balesetnek tekintik, amely a biztosítási szerződés hatálya alá tartozik, és a biztosító meghatározott összegű kifizetést teljesít számára. Ezzel el lehet kerülni a hosszú pereskedést, ha a beteget kár éri és ez összefüggésben van az egészségügyi szolgáltatással, akkor megkapja a kártérítést, nem vizsgálják, hogy a károkozó magatartás felróható volt-e vagy sem. Igaz, hogy így sokkal több kártérítési igényt érvényesítenek, viszont az összköltségek mégis alacsonyabbak, lévén, hogy itt nem kell viselni a hosszúra nyúló jogi procedúrával kapcsolatos költségeket.[19]Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a károsultak el vannak zárva a peres út igénybevételének a lehetőségétől. Ha az igényüket nem kívánják a biztosítási rendszerben érvényesíteni, polgári peres úton tehetik meg azt.[20]

Ennek a rendszernek a leggyengébb pontja, hogy nem ösztönzi a szolgáltatókat arra, hogy mindent tegyenek meg a hasonló esetek elkerülése érdekében, hisz bármilyen károsodás éri a beteget, automatikusan meghatározott, fix összegű kártérítésben részesül. Nincs meg tehát a polgári jogi szankciók lényeges, prevenciós hatása.[21]

III. A peren kívüli vitarendezés megvalósulása Magyarországon az egészségügyi kártérítési eljárások tekintetében

Az Eütv. úgy rendelkezik, hogy:„ a beteg és az egészségügyi szolgáltató között felmerülő jogviták peren kívüli megoldására a felek együttesen kezdeményezhetik a jogvita közvetítői eljárás keretében történő rendezését.”[22]Az alternatív konfliktusfeloldási út igénybevételére vonatkozó szabályozás kereteit az Eütv. jelöli ki. Azt azonban nem határozza meg, hogy a mediációs vagy az arbitrációs modell követése nyomán valósuljon-e meg a rendszer. Mára eldőlt a kérdés, megalkotásra került a 2000. évi CXVI. törvény az egészségügyi közvetítői eljárásról (a továbbiakban: Közvtv.), amely a mediációs modellt vezette be hazánkban.[23] Az eljárással kapcsolatos részletszabályokat pedig a 4/2001-es EüM-IM rendelet tartalmazza.

1. Az egészségügyi közvetítői eljárás menete

A következőkben az egészségügyi közvetítői eljárás menetét, legfontosabb szabályait ismertetem.

A Közvtv. célja, hogy az egészségügyi szolgáltató és a beteg között a szolgáltatással összefüggésben keletkezett jogvita peren kívüli egyezséggel történő rendezését, a felek jogainak gyors és hatékony érvényesítését elősegítsék.

Az egészségügyi viták tekintetében megvalósuló közvetítői eljárásra vonatkozóan is érvényesül az önkéntesség elve. Tehát az eljárásra csak akkor kerülhet sor, ha mind a beteg, mind az egészségügyi szolgáltató hozzájárul.[24]Emellett fontos alapelv a titoktartási kötelezettség, amely az eljárásban részt vevő valamennyi felet terheli.[25]

Az eljárás lefolytatását bármelyik fél kérheti. A közvetítői eljárás igénybe vételének lehetőségéről, feltételeiről az egészségügyi szolgáltató és a betegjogi képviselő tájékoztatja a beteget. A kérelmet az illetékes igazságügyi szakértői kamarához kell benyújtani. A kamara a közvetítői eljárás lefolytatása iránti kérelmet megküldi másik félnek. A másik fél a kérelem kézhezvételét követő 15 napon belül nyilatkozik arról, hogy hozzájárul-e a közvetítői eljárás lefolytatásához. Ha mindkét fél hozzájárulását adta az eljáráshoz, az általános eljárási költségek befizetését követően meg kell állapodniuk az egészségügyi közvetítői tanács összetételében.[26]

A felek a tanács tagjait a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK) által vezetett közvetítői névjegyzékből jelölik ki. A MISZK a névjegyzékbe kérelmére azt veszi fel, aki:

• jogi, orvosi vagy egyéb felsőfokú egészségügyi végzettséggel, továbbá szociológusi vagy klinikai szakpszichológusi végzettséggel rendelkezik,
• cselekvőképes és büntetlen előéletű,
• legalább 8 éves szakmai gyakorlata van és a közvetítői tanfolyamot elvégezte. A tanfolyam két részből áll. Egy legalább 25 órás alapképzésből és egy 25 órás továbbképzésből. A tanfolyamok anyagára vonatkozóan jogszabály ad útmutatást.[27]

Nem vehető fel a névjegyzékbe a bíró, az ügyész, továbbá az a személy, aki köztisztviselői jogviszonyban áll, a jogviszonya fennállása alatt és törölni kell a névjegyzékből azt, akit a bíróság jogerősen cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezett, vagy szabadságvesztésre ítélt, illetve a foglalkozása gyakorlásától eltiltott.

A felek a tagokat[28] úgy kötelesek kijelölni, hogy a tanács egyik tagja jogász, a másik tagja pedig más felsőfokú végzettséggel rendelkező személy legyen. Ha a közvetítő személyében nem tudnak megállapodni, mindkét fél jelöltje tagja lesz a tanácsnak.

A közvetítőt a kijelölésről a kamara értesíti. A közvetítő írásban nyilatkozik a jelölés elfogadásáról vagy visszautasításáról, és a jelölés elfogadása esetén arról is, hogy az ügyben érdektelen, nem elfogult, illetve vele szemben kizáró okok nem állnak fenn.[29]

Az egészségügyi közvetítői tanács első ülésének időpontját legkésőbb a közvetítők személyében történt megállapodást követő 30. napra ki kell tűzni. Az első ülésen a tanács tájékoztatja a feleket a közvetítői eljárás menetéről, annak lényeges elemeiről. Ezt követően a tanács a feleket részletesen meghallgatja. Ennek során a felek kifejtik érdekeik alapján kialakított álláspontjukat. A felek az első ülésen a rendelkezésükre álló okiratokat is kötelesek bemutatni. A felek kérésére, a tényállás tisztázása érdekében az ügyről tudomással bíró más személyek is meghallgathatóak. Az eljárás során szakértőt is igénybe lehet venni. Szakértőként bárki eljárhat, aki a kérdés elbírálása szempontjából szakértelemmel rendelkezik és akinek a személyében a felek meg tudnak egyezni.[30]

Amennyiben az első tárgyalástól számított 4 hónapon belül ne sikerül megállaodni, akkor az eljárást meg kell szüntetni. Ha az eljárás eredményesen zárul és a feleknek sikerül egyezséget kötniük akkor a megállapodást írásba foglalják és mind a felek, mind a tanács tagjai aláírják. Ha a fél az egyezségben foglaltakat a teljesítési határidőn belül nem hajtja végre, a másik fél kérheti a bíróságtól az egyezség végrehajtási záradékkal történő ellátását. Ebben az esetben a megállapodás végrehajtható okiratnak minősül és a Vht. rendelkezéseinek megfelelően a benne foglaltakra bírósági végrehajtást lehet vezetni.[31]

2. A költségviselés szabályai

A közvetítői eljárás költségének elemei: az általános eljárási költség, a felek és képviselőik, illetve az eljárás más résztvevőinek költsége, a fél jogi képviselőjének óradíja és a közvetítőknek járó közvetítői díj, valamint a szakértői díj.[32]

Fő szabályként a költségek előlegzése az egészségügyi szolgáltatót terheli, de ettől a felek eltérhetnek.

Az általános eljárási költség a területi szakértői kamarát illeti meg, amelynek a megelőlegezése az eljárás megindulásának feltétele.[33] 

A felek és képviselőik költségeit maguk előlegzik meg. A jogi képviselőt az üléseken való részvételért 3000 ft-os óradíj illeti meg.

A közvetítői díj 5000 ft/óra, viszont a végösszeg nem lehet kevesebb 50.000 ft-nál. Ha a követelés összege nem haladja meg a 300.000 ft-ot, akkor a közvetítői díj maximuma az előbb említett összeg lesz. A közvetítőnek járó díjat az eljárás végén kell megfizetni.

A szakértőnek járó díj tekintetében a felső határ van megszabva. Amennyiben a követelés összege a 300.000 ft-ot nem haladja meg 25.000 ft, ha meghaladja, akkor maximum 50.000 ft.[34] 

A költségek viselése és a költségek előlegzése a felek közötti szabad megállapodás tárgya. Azonban, ha nem születik köztük megegyezés e tekintetben, akkor a törtvény által meghatározott költségviselési rend lesz az irányadó.

3. Az egészségügyi jogvitákkal kapcsolatos peren kívüli vitarendezés térnyerését gátló tényezők

3.1. Az egészségügyi szolgáltatók kötelező szakmai felelősségbiztosításával kapcsolatos problémák

Hazánkban a jogalkotás először 1989-ben írta elő a törvény erejével –kezdetben az egészségügyi szolgáltatók egy szűkebb körére vonatkozóan- a működés feltételeként a felelősségbiztosítás kötelező voltát. Az Eütv. ezt a kötelezettséget kiterjesztette valamennyi egészségügyi szolgáltatóra. Ezzel létrejött egy új jogintézmény, melynek célja az volt, hogy jog-és vagyonbiztonságot garantáljon az egészségügyi szolgáltatók és az állampolgárok számára egyaránt, az egészségügyi ellátás során bekövetkező káresemények esetén. A kötelező felelősségbiztosítás alapvető funkciója, hogy amennyiben megállapítják az egészségügyi szolgáltató felelősségét, vagy egyezség születik közte és a károsult között, a biztosító egészben vagy részben mentesíti a szolgáltatót a fizetési kötelezettség alól. Tehát, ha az intézménynek van felelősségbiztosítása, akkor ez optimális esetben azt jelenti, hogy a biztosítási esemény bekövetkezésekor az intézmény helyett a biztosító fizet a károsultnak. Viszont a Ptk. illetve a Közvtv. is úgy rendelkezik, hogy a felek által kötött egyezség a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt tudomásul vette (egészben vagy részben). És ezen rendelkezések igen nagy problémát jelentenek, ugyanis amikor elkezdett romlani a biztosítási díjbevétel és a kifizetett kártérítések aránya, egyre csökkent a biztosítói oldal hajlandósága a peren kívüli megállapodások jóváhagyására.[35]A biztosítók inkább kivárják a bírósági ítéletet bízva abban, hogy a per során valamely, helytállási kötelezettségüket kizáró okra tudnak hivatkozni, vagy esetleg érvényesíthetik regressz igényüket.

Ha pedig a biztosító nem veszi tudomásul az egyezséget és nem fizet, akkor az egészségügyi szolgáltatónak kellene a saját költségvetéséből megfizetnie a beteg számára a megállapodásban meghatározott összeget, ami tekintve a szolgáltatók anyagi helyzetét nem járható út. Tehát a biztosítói nyereségre törekvő magatartás jelentős mértékben visszaszorította a peren kívüli egyezségek számát.[36]

3.2. Egyéb tényezők

Vannak olyan esetek, amikor semmiképpen nem jelenthet megoldást az egészségügyi közvetítői tanács segítségének az igénybevétele. Ilyen például, amikor a hatóság kötelező intézkedése szükséges, illetve az egészségügyi dolgozó büntetőjogi felelősségre vonásának van helye. Nyilván nem lehet megoldani a felek közötti konfliktust, ha a megegyezési szándék hiányzik vagy például, ha egy egészségügyi ellátásokkal szemben szkeptikus, negatív megítéléssel rendelkező betegről van szó. [37]

Az eljárás újszerűsége, a vele szembeni bizalmatlanság is szerepet játszik abban, hogy nem túlságosan jelentős számban választják ezt a konfliktuskezelési módot. És amint tudjuk, már az egyik fél elutasító magatartása elegendő az eljárás zátonyra futtatásához, lévén, mindkét félnek hozzá kell járulnia a közvetítői eljárás igénybe vételéhez, együtt kell működni a közvetítő személyének kiválasztása és az egész eljárás során. Nem beszélve arról, hogy az egyezség csak akkor válik jogilag kikényszeríthetővé, ha végrehajtási záradékkal látják el, ami csak a kötelezett beleegyezésével lehetséges.

IV. Összegzés

Dolgozatom megírásának célja az „orvosi műhibaperek” egyre gyakoribbá válásának korszakában a bírósági út alternatívájaként igénybe vehető konfliktusfeloldási eljárások modelljeinek, valamint az ezek alapján kialakult hazai szabályozásnak a bemutatása, a figyelem középpontjába helyezése. Az elemzés során igyekeztem felvázolni az alternatív vitarendezési utak előnyeit a bírósági eljárás igénybe vételével szemben. Megállapítható, hogy a közvetítői tanács igénybe vétele a felek számára, gyors, költségtakarékos (mind az anyagiakat mind pedig a „lelki költségeket” ideértve) és jóval nagyobb mozgásteret enged számukra a bírósági eljárásnál (pl.: a tanács tagjainak kiválasztása, egyezségkötés). De ami véleményem szerint még ennél is fontosabb előnye ennek a megoldásnak az, hogy nem alakít ki érdekellentétet, ellenszenvet az orvos és a beteg között. Itt ugyanis nincs per, ahol szükségképpen van egy győztes és egy vesztes, amelyben ahhoz, hogy a beteg megkapja a pénzt mindenáron el kell lehetetleníteni az orvost, ahol be kell bizonyítania, hogy nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, hogy vétett a szakmai szabályok ellen. A közvetítői eljárás során éppen a felek konfrontációjának elkerülése a cél, a közös nevező megkeresése a lényeg, amelynek révén mindkét fél nyer. A felek közötti kommunikáció, megfelelő információáramlás, személyes felelősségvállalás, a másik fél érdekeinek a figyelembe vétele, kölcsönös kompromisszumkézség szükséges a megállapodáshoz, mely tényezők biztosításában döntő szerepet vállalnak a közvetítők az eljárás során.

Véleményem szerint a dolgozatban leírtak alkalmasak azon kijelentés alátámasztására, mely szerint a közvetítői eljárás szélesebb körben történő igénybe vétele mindenképpen segítené a manapság egyre inkább jellemző orvos-ellenes közhangulat visszaszorítását. Ehhez azonban mindenképp változásokra, az eljárás népszerűsítésére van szükség, a széles körben történő tájékoztatás, a pozitívumok és eddig elért eredmények kihangsúlyozásával.

Felhasznált irodalom

Könyvek:

1. Dósa Ágnes: Az orvos kártérítési felelőssége, HVG ORAC, Budapest, 2004, 9-57. o.
2. Eörsi Mátyás-Ábrahám Zita (szerk.): Pereskedni rossz!, Minerva Kiadó, Budapest, 2003, 150-175. o.
3. Sáriné Dr. Simkó Ágnes (szerk.): A mediáció, HVG ORAC, Budapest, 2006, 203-232. o.
4. Sótonyi Péter (szerk.): Orvosi felelősség, Semmelweis Kiadó, Budapest, 2006, 302-321. o.

Cikkek, tanulmányok:

1. Kóti Tamás: Egészségügyi felelősségbiztosítás másként, Egészségügyi gazdasági szemle, 2003 (41. évf.), 4. szám
2. Nádházy Zsolt: A döntőbíráskodás magyarországi aspektusai, Munkaügyi Szemle, 2005/11. szám, 51.o.
3. Nádházy Zsolt: Alternatív vitafeloldás Európában-különös tekintettel a munkaügyi vitákra, Jogtudományi Közlöny, 2007/7-8. szám
4. Nádházy Zsolt: A konfliktusokról és feloldásuk lehetséges útjairól, Munkaügyi Szemle, 2006/3. szám
5. Somogyi Árpád: Mi fán terem a mediáció?, Jogtudományi Közlöny, 2000/1. szám

Internetes oldalak:

1. www.mno.hu/?p=cikk_archiv&day=788, (letöltve: 2007. augusztus 9.)
2. Simon Tamás: Szakmai felelősségbiztosítás az állam, az egészségügyi szolgáltatók, a betegek és a biztosítók szemszögéből, Nagy lépések az egészségügyben szakmai konferencia, 2004. november 14., www.384ugyvediiroda.hu/allam.pdf, (letöltve: 2007. július 02.)

Kapcsolódó jogszabályok:

1. 2000. évi CXVI. törvény az egészségügyi közvetítői eljárásról
2. 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről