• Bemutatkozás
• Aktuális szám
• Archívum
• Szabályzat
• Kapcsolatok
• Impresszum

Kelsen államelméletének alapjai

Szerző: Tóthné Veszprémi Bernadett

Bernadett Veszprémi: The bases of Kelsen's theory of the state

            Hans Kelsen was maybe the most famous philosopher of positivism. He became known from various theories that he made in the philosophy of law. Evolution was the characteristic feature of his scienfitic achievement. We can see this development for example in the theories 'origin of the state' and 'will of the state'.

            In 1925 Kelsen made a resume of his theories. This was the "Allgemeine Staatsrechte", which was followed by the "Grundriss einer allgemeinen Theorie des Staates" (Basic rules of the theory of the state) in 1926, which was the shorter form of the previous resume. The following summary can be made of these studies:

Kelsen made a thorough and detailed examination of the science of law, and realized that the point of view juristical a sociological theories are mostly influenced by the political tendencies. He criticized the dual system of the law of the rules and the law of the individual and he did not make difference between law and state.

            State is somehow the order of the human behaviour. State can be only mentioned as order, where human facts and human behaviour are in symphony. When the rules of the state are dominant, people observe its instructions, sometimes in spite of the different rules of nature. The will of the state doesn't mean all the will of every human being of the state, it's different, it means, that all the rules are made by the state are valid.

            State is not only some kind of authority and a valid order, which is followed by people of the state, it is also effective. This effective means, that people of the state observe the instructions of the state, they act according to these instructions. The system of the rules don't make this effinence on its own, it is helped by the psychologically processes of human beings, that they are obedient to these rules.

Law and state exist when its authority is felt, and this authority can be felt only in case, when law and state exist. Validity means, that rules must be followed. Validity doesn't depend of efficiency (if it is regularly followed by people). Anyway, the rule which is followed by nobody is not valid, but there is no rule, which is followed by everybody. Permanency is not the prerequisite of validity.

            We can draw up the following question: why seems to be different the act of the state to other type of acts. Every act of the state is committed by a human being, nevertheless we consider this act to the state. Kelsen says, that 'state' is a fixed point of special human acts. We can consider an act as natural or normative one. An act is natural, when it is caused by natural processes. But an act, when it is committed by a human, and the same time it is the manifestation of the state, it corresponds to the order of norms. Norms are rules, and if we follow them, our acts can be considered as a normative act.

            State can be considered as a group of acts, which can be obtained by force. Obtaining is not the way of enforcing the law, it has got only preventive and deterrent function.

            Kelsen sets up the formal an the material definition of the state itself, the definition of state organization, and makes difference of them. Formal state is a larger category, it means the order of law, and all the legal acts. Material state is a smaller category, it contains only some types of norms, like applying the law, and the rules of administration. Material state organization is also a smaller category than formal state organization. It means those acts which are used for obtaining, and also means the function of administration.

            In his studies Kelsen criticized the dual system of the law of the rules and the law of the individual and he said, that law and state is the same. State is equal to all the rules of law, and makes them valid. That is why state can be regarded as law.

 

Tóthné Veszprémi Bernadett[1]: Kelsen államelméletének alapjai

 

            Hans Kelsen (1881-1973) a pozitivizmus képviselõje volt. Széleskörû irodalmi munkássága és elméleteinek sokrétûsége tette ismertté. Jellemzõ életére, hogy az általa vallott tanok állandó fejlõdésen mentek keresztül. Ezt tükrözi például az állam keletkezésérõl és az "államakarat" problémájáról alkotott tézisének folyamatos változása, formálódása.

            Már magát, az államot érinto könyvei, tanulmányai is jelentõs mennyiséget tesznek ki, melyek az elõbb említett folyamatot - mármint felfogásának alakulását - mutatják be. Lehetetlen feladat lenne Kelsen egész életmuvét feldolgozni. Sõt, ahhoz, hogy jobban elmélyedhessünk egy-egy témakörben, elemezhessünk egy-egy problémát, úgy gondolom, egyszerre csak egy mûvét kell, szabad kiemelnünk. Én ezért "Az államelmélet alapvonalai" címû munkáját választottam. Arra a kérdésre, hogy miért pont ezt, vázlatosan át kell tekintenünk az államelmélettel kapcsolatos mûveit.

            1911-ben írta meg Kelsen a "Hauptprobleme der Staatsrechtslehre, entwickelt aus der Lehre vom Rechtssatz" címû tanulmányát. Ennek a mûnek alapgondolata, hogy a jog norma, s ezért a jog elméletének is normatannak, vagyis jogszabályokról, a tárgyi értelemben vett jogról szóló tannak kell lennie. Az az ún. "államakarat", aminek a tárgyi jogot tekinteni szokták, nem jelenthet olyan reális pszichológiai tényt, mint az egyes ember akarata, hanem csupán antropomorf megjelölése lehet az állami rendben kifejezésre jutó normatív követelmény (Sollen) gondolatának. Az alanyi értelemben vett jogot a tárgyi jogra kell visszavezetni és fel kell adni a tárgyi és alanyi jognak a dualisztikus felfogását.[2]

            1913-ban megjelent mûvében ("Zur Lehre vom öffentlichen Rechtsgeschäft") azonban már változást vehetünk észre felfogásában, mivel a jogtudomány módszere tisztaságának problémáját itt már nemcsak a jogászi és szociológiai szempontok vegyülésében látja, hanem észreveszi, hogy a politikai tendenciák is mennyire befolyásolóan hatnak. A tárgyi és alanyi jog dualisztikus felfogásának kritikája mellett már a jog és az állam megkülönböztetését is tagadja.

            Ennek a tézisnek a továbbfejlesztése - mely egyben arra a következtetésre juttatja, hogy a tételes jog normáinak egyetlen rendszert kell alkotniuk - a "Das Problem der Souveränität und die Theorie des Völkerrechts" (1920). A "Der soziologische und der juristische Staatsbegriff" (1922) címû tanulmányában is a jog és az állam azonosságát vizsgálja tovább.

            1925-ben jut el arra szintre, hogy egy összegzést készítsen addigi munkáiban kifejtett téziseirõl. Ez az "Allgemeine Staatsrechte", mely mû rövidített összefoglalásának is tekinthetõ "Az államelmélet alapvonalai" (Grundriss einer allgemeinen Theorie des Staates) (1926).

            Ha Kelsen munkáinak lényegére kívánunk rávilágítani, mindenképpen szükséges néhány mondatban Georg Jellinekre is kitérni. Hiszen az õ munkássága abban az összefüggésben is meghatározó szerepet játszott a jog- és állambölcselet további fejlõdésében, hogy módszerdualizmusa elõkészítette az utat a normativista államelmélet (Kelsen) és a decizionizmus (Schmitt) szétválása, vagy a kelseni tiszta jogtan és a weberi jogszociológia elkülönülése felé.[3]

1. A mû szerkezete

            Kelsen Az államelmélet alapvonalai címû, 1926-ban írt tanulmánya három nagy részre tagolódik.

                        I. Az állam mivolta

                        II. Az állami rend érvényessége (statika)

                        III. Az állami rend megalkotása (dinamika)

            Azonban ezek a részek is további címekre bonthatók, melyek az egyes elemeket tárgyalják. pl. a dinamikus rész a jogalkotás fokozataival, szerveivel és módszereivel foglalkozik, míg az érvényesség részét képezik a szuverenitás, nemzetközi jog, állam területe, államkapcsolatok...

            Jelen cikk terjedelmének korlátozottsága miatt az állam mivoltával foglalkoztam részletesebben és elemzésemben követtem a szerzõ felosztását:

1.§ Az állam, mint rend; természeti és normatív rend

2.§ Az állam, mint tekintély; az állammal szembeni alávetettség

3.§ Az állam, mint az egyesek feletti akarat

4.§ Az állami rend hatékonysága; norma és a normáról szóló képzet

5.§ Az állami rend érvényességének és hatékonyságának viszonya

6.§ Az állam, mint hatalom

7.§ Az állam részére történõ beszámítás

8.§ A természetes és normatív beszámítás

9.§ Az állam, mint eszmei rend

10.§ A szociális alakulatok normatív jellege; természet és szellem

11.§ Az állam, mint kényszerítõ rend

12.§ Az állam, mint jogi rend

13.§ A jogszabály, a jogalany, az alanyi jog; elsõdleges és másodlagos jogi norma

14.§ Az állam, mint munkamegosztással mûködõ szervekkel bíró rend; a formális és a materiális államfogalom

15.§ Állam és jog dualizmusa

16.§ Az általános államtan problémái, jogi problémák

2. Az állam, mint rend; természeti és normatív rend

            "Az állam az emberi magatartásoknak egy bizonyos rendje."[4] Kelsen szerint az államról, mint rendrõl kell beszélnünk, melyben az emberek magatartása, cselekvése rendezett. A rend fogalmát azonban két értelemben használhatjuk. Beszélhetünk a "természet rendjérõl" és a normák rendjérõl. Az elõbbi meghatározás arra válaszol, hogy mi történik a valóságban, minek kell történnie, míg az utóbbi kérdése a "minek kellene történnie" lehetne.

            A természet rendje tulajdonképpen a természettörvények összessége, melyek olyan szigorú törvényeket jelentenek, hogy a tárgyak, dolgok szükségszerûen kötelesek ezeknek eleget tenni, kénytelenek ezeknek megfelelõ magatartást tanúsítani. "Ez a szükségképpeniség az általános okozati törvény szükségszerûsége, amelynek a természettörvények csupán speciális esetei."[5] Ha valami a természettörvénnyel ellentétesen cselekszik, az nem a törvény helytelenségét, hanem csak a tudomány általi megfogalmazásának helytelenségét jelenti.

            A normatív rend lényege azonban egy emberi magatartás és/vagy erre való kötelezés; minden ezzel kapcsolatos dolog csak a norma részét, a magatartás feltételét vagy okozatát adja meg. Viszont elõfordulhat olyan eset is, amikor nemcsak a normatív rendnek ad értelmet a magatartás, hanem a természeti rend részét is képezi egyben.

            Alapvetõ különbség a két rend (természeti és normatív) között, hogy a természettörvények a valóságot írják le, a történésekhez igazodnak, míg a normák szabályokat keletkeztetnek, melyek érvényességét azonban nem érinti, ha ezeket a szabályokat az emberek nem követik. A normák rendjében az emberi cselekvéseknek kellene alkalmazkodniuk a szabályokhoz, bár némely esetben a természettörvény ellentétes is lehet valamely normával.

3. Az állam, mint tekintély; az állammal szembeni alávetettség

            Tehát Kelsen szerint az állam egyfajta rendként - azon belül is normatív rendként - fogható fel, de ha közelebbrõl megnézzük a fogalmat, más jelzõket és jellemzõket is aggathatunk rá. Az elsõ ilyen jelzõ a tekintély, melyhez elengedhetetlen a függés és valamilyen kötelezettség megléte. Hiszen ha valamit tekintélynek tekintünk, akkor már nincs szó egyenlõségrõl, mellérendeltségrõl, a személyközi viszonyokra az alá-, fölérendeltség jellemzõ. A tekintéllyel rendelkezõ a többiekkel szemben magasabb pozícióba kerül, normák által kötelezettségeket írhat elõ számukra. Összességében ezeknek az emberi magatartásokat szabályozó normáknak a rendje alkotja az államot. Kelsen azonban emlékeztet arra, hogy a két fogalmat - azaz a természet és az állam tekintélyét - nem szabad összekevernünk, azonosítanunk. A keveredés oka abban áll, hogy az államtudomány léte régebbre vezethetõ vissza, mint a természettudományé, mely utóbbi ezáltal sok fogalmat vett át az elõbbitõl.

4. Az állam, mint az egyesek feletti akarat

            Az akarat, mint jelzõ, szintén két értelemben illeszkedhet az államhoz. Mint az állam akarata és az állam, mint maga az akarat. Itt már észrevehetjük Jellinek hatását, hiszen szerinte az állam nem emberek sokaságából, hanem térben és idõben lejátszódó folyamatok sokaságából áll; az állami folyamatok pedig összességükben emberi cselekvések és azok hatásai.[6] Kelsen szerint sem egyenlõ az állam akarata az egyes emberek akaratával,  hanem az államot alkotó normatív rend szabályainak érvényességét jelenti.

5. Az állami rend hatékonysága; norma és a normáról szóló képzet

            A következõ kérdés, amit meg kell vizsgálnunk: a hatékonyság. Ez arra vezethetõ vissza, hogy az állam, mint normatív rend nemcsak tekintély, aminek az emberek alávetik magukat és nem csak egy érvényes rend a maga alkotta szabályokkal, hanem hatékony is egyben. Abban a tekintetben, hogy az állam részét képezõ emberek az állam normatív rendjét és az azt alkotó normákat felfogják és általában ezeknek megfelelõen cselekednek. Nem maga a norma az, ami e hatékonyságot kiváltja, hanem a normához társuló képzet, amely már egyértelmûen pszichológiai folyamat. Ha az egyén szembetalálja magát egy normával, ami valamilyen kötelezettséget ír elõ, vagy magatartást tilt meg, nem az érvényessége miatt tesz annak eleget, hanem mert kialakul benne egy képzet a normáról, ami azt sugallja neki, hogy teljesítenie kell. Ha viszont a norma már eleve egy természettörvényt foglal magában, akkor véleményem szerint nem a normáról kialakult képzet az, ami hatékonnyá teszi azt, hanem a természettörvénynek való engedelmeskedés.

6. Az állami rend érvényességének és hatékonyságának viszonya

            A jog - s így az állam - akkor létezik, ha érvényes; s ha érvényes, akkor létezik. Az érvényesség a normatív rend kötelezõ jellegére utal, és nem vezethetõ vissza tapasztalati szempontokra. A normatív rend érvényessége független attól, hogy rendszeresen követik-e (vagyis hogy a normarendszer hatékony-e). Viszont az a rend, amit senki sem követ, természetesen nem lehet érvényes; de olyan normarendszer sincs, amelynek minden eleme érvényesül. A rendszerinti követettség nem feltétele az érvényességnek. Összegezve ha a normatív rend nem hatékony, akkor nem lehet érvényes, de ha hatékony, attól még nem biztos, hogy érvényes is (conditio sine qua non).

            Gyakran azonban nem az állami rend tudata az, ami az embereket a rendnek megfelelõ magatartásra készteti, hanem pl. vallási, erkölcsi képzetek. Kelsen úgy próbálja feloldani ezt a problémát, hogy azt mondja: "valamely állami rendrõl csak akkor tételezzük fel, hogy normatíve érvényes, ha azok a valóságos emberi magatartások, amelyekre ez a rend vonatkozik, egy bizonyos fokig megfelelnek e rend tartalmának." Tehát a gyakorlatba ültetve két következtetés szûrhetõ le ebbõl: ha egy korábban létezõ állami rendet a jelenlegi körülmények között már senki ne fogad el, akkor nem tekinthetõ érvényesnek, de azt sem várhatjuk el, hogy az érvényes rendet minden egyes jogalany kövesse. Meg kell engedni a norma és az emberi magatartás közti ellentét lehetõségét.

7. Az állam, mint hatalom

            Ha sarkítani akarunk, a fenti címben meghatározott következõ jelzõt (hatalom) egyenlõnek kell tekintenünk a már értelmezett hatékonysággal. Miért is? Sokan azonosítják az állam hatalmát különbözõ eszközökkel (pl. fegyverek), viszont arra nem gondolnak, hogy ezeket emberek mûködtetik, akik a normákról alkotott képzetük miatt cselekednek így. Tehát elvileg a belsõ indíttatású normakövetés, a képzetek "motiváló ereje", az állam hatékonysága az, amit az állam hatalmának nevezhetünk. Azonban nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a hatékonyságnak csak egy részét képezik az (érvényes) normáról alkotott képzetek, tehát inkább a normatív rend érvényességével, mint a normákról alkotott képzetekkel kell összekapcsolnunk a hatalom létét.

8. Az állam részére történõ beszámítás

            Kelsen elmélkedését az állam létérõl úgy folytatja, hogy elismeri, eddigi téziseihez deduktív módszerrel jutott el. Hogy bebizonyítsa álláspontja helyességét, az empirizmus talajára helyezi a vizsgálódást, melynek középpontjába az emberi cselekvéseket teszi. Azt kutatja, hogy melyek azok a jellemzõk, amelyek megkülönböztetik az állami aktusokat a többi cselekvéstõl. Hiszen az állami aktusok is emberi cselekvések, csak bizonyos okok miatt nem az emberi motívumot látjuk mögötte, hanem az államnak "számítjuk be". Viszont arra a következtetésre jut, hogy empirikus úton, "érzéki tapasztalat segítségével" ezeket a tulajdonságokat, jellemzõket nem tudjuk megmagyarázni.

            "Az állam, mint az állami aktusok alanya, nem más, mint egy beszámítási pont."[7] Ez azt is jelenti, hogy az állami cselekvés, mint minõség nem a cselekvésen magán látható, hanem a cselekvõ és az õt megítélõ szemlélõ viszonyában, illetve e viszony értelmezésében adott.[8]

9. A természetes és normatív beszámítás

            A beszámítás, mint gondolati mûvelet lehet természeti és normatív. Természeti beszámításról akkor beszélünk, amikor valamilyen történést a természeti folyamatok által okozatilag meghatározottnak tekintünk.[9] "Valamely olyan egészre vonatkozik, amelynek egysége az érzéki tapasztalatban közvetlenül adva van."[10]

            A normatív beszámítás alapja pedig az, hogy az emberi cselekvések, amiket állami aktusnak minõsítünk, megfelelnek a normatív rendnek, tehát végsõ soron már eleve elõ vannak írva a normákban. A normák beszámítási szabálynak tekinthetõk, melyek alapján a beszámítás történik. A normák és ezáltal az állami aktusok az állami rend részét képezik, ezért "ezen rend egészének egységére vonatkoztathatók". A részbõl következtetünk az egészre; a rész mûködését az egészre vonatkoztatjuk.

            Viszont nem feltétlenül ilyen egyszerû az elkülönítés. Mert míg a természeti létben a rész is önálló egységként jelenik meg és mûködésének minden eleme részét képezi az egésznek is, addig a normatív beszámításban egy fizikailag nem tapasztalható egységrõl van szó (állam), tehát szükséges kiindulópont egy normatív rend érvényességének feltételezése; és a normatív rendben az ember és annak cselekvése nem minden körülmény között része az államnak és tekinthetõ állami aktusnak. Itt jelenik meg az elõbb említett normatív rend érvényessége létezésének szükségessége és az ezt alkotó norma tartalma. Mert amely cselekvés a normának megfelel, csak azt számítjuk be az államnak. "Állami aktus csupán az a tényállás, amely ilyen normatív minõsítéssel bír, s csupán az ilyenekben él és cselekszik az "állam". "[11]

            Még egy különbség található a természeti és a normatív beszámítás és aktusok között: a semmisség és az érvénytelenség. A természetben ilyen nem létezik, míg a normatív rendben ha nem felel meg a cselekvés az aktusok számára elõírt követelményeknek vagy akként kívánnák feltüntetni, bár nem az, akkor semmis vagy érvénytelen.

10. Az állam, mint eszmei rend

            Kelsen az államot azért tekinti eszmei rendnek, mert azt állítja, hogy nem a reális emberi cselekvések alakítják ki az államot, hanem a normatív rendet kell értelmezési mintának tekintenünk, "olyan gondolatbeli, eszmei rendszernek, amelynek segítségével bizonyos reális tényállásokat állami aktusokként értelmezünk, hogyha e rend tartalmával való megegyezésüket megállapíthatjuk."[12] Tehát a normatív rend érvényessége és a normák adta különleges értelmezés teszi a cselekvéseket állami aktusokká, ha megfelelnek az állami rend szabályainak.

11. A szociális alakulatok normatív jellege; természet és szellem

            A szerzõ elsõ megállapítása a témával kapcsolatban, hogy a szociális alakulatok is éppúgy normarendszerként foghatók fel, mint az állam és közös jellemzõjük a kötelezettség. Ezt követõen - hogy eljussunk az elõbbi megállapításhoz - a társadalom lényegét elemzi, mely szerinte ténybeli vonatkozásokkal nem közelíthetõ meg, mert akkor nem lehet elhatárolni a társadalom lényegét adó ember-ember közti magatartásokat az ember- állat, vagy ember- élettelen köztiektõl. Normák tartalma viszont csak emberi magatartás lehet, ezért a szociális viszonyt is ehhez kell alakítani, melynek központi eleme a kötelezettség. Csak így lehet megkülönböztetni a természetet a társadalomtól, melyek alapvetõen visszavezethetõk a természettörvények és a normák ellentétére, külön világára. Kelsen szerint "az államnak, mint társadalmi jelenségnek tehát nem a természet világában, hanem a szellem birodalmában van a helye."[13]

12. Az állam, mint kényszerítõ rend

            Eddig az állam szociális alakulatokhoz való hasonlóságát elemeztük, most pedig a különbségeket vegyük sorba. Az állam kényszerítõ rend, mely azt jelenti, hogy kényszeralkalmazást ír elõ. Azaz ha pl. a normákban meghatározott tiltott magatartást tanúsít az egyik ember, akkor vele szemben kényszeraktust kell foganatosítani, mely lehet büntetés vagy exekválás. A kényszer megjelenésének célja nem az alkalmazás, hanem az elrettentés vagy megelõzés. Emellett azonban meg kell említenünk azt a tényt is, hogy némely állami aktus nem ír elõ semmiféle kényszert. 

            Az államelmélet alapvonalai címû tanulmányban a 10.§-nál jelenik meg elõször a Kelsen eddigi mûveiben fokozatosan fejlõdõ jogászi és szociológiai államfogalom elhatárolása. Ebben az állam kényszerrendként való jellemzése ad segítséget. A kényszerítés jelentheti a tényleges alkalmazást vagy az azzal való fenyegetést, de mindenképpen a normákon túlra, tényszerûségekre utal.[14] A jogászi államfogalomban azonban csak az ehhez kapcsolódó szankció vagy kötelezettség jelenhet meg. Ezért van szükség a szociológiai fogalomra is, mint kiegészítésre.

13. Az állam, mint jogi rend

            Az elõbbiekbõl levont következtetés, hogy az állami rend egyenlõ a jogi renddel és az állami (normatív) rend normái azonosak a jogi normákkal. A jogszabály, mint "jogi törvény" tulajdonképpen megfeleltethetõ a természeti törvényekkel, de persze bizonyos különbségekkel.

            Kelsen szerint a jogszabálynak két eleme van, a feltétel és a jogkövetkezmény, melyeket a "kell" kapcsol össze. A jogkövetkezmény egyrészt a jog reakciója a feltétel beteljesülése esetén (kényszeraktus), másrészt az állam (kényszerítõ rend) cselekvése, akciója, tehát állami aktus. Már itt elõrevetíti, hogy ha ez a megfogalmazás formális, létezik materiális változata is és ebbõl adódóan magának az államnak is van egy formális (jogi) és materiális (jogtartalmi) fogalma.

14. A jogszabály, a jogalany, az alanyi jog; elsõdleges és másodlagos jogi norma

            A jogszabály és természeti törvény azonossága azonban nem feltétel nélküli. Már a mû legelején volt arról szó, hogy a természeti törvények esetén a természet tárgya az okozatossági törvény szükségszerûsége miatt kénytelen valamilyen magatartásra, míg a jogszabály esetében a beszámítás az, ami kötelezõvé teszi ezt. Ha ezt továbbgondoljuk, akkor oda jutunk, hogy a normatív rendben a beszámítás az okozatosság analóg fogalma.

            A beszámítás fogalma azonban több értelemben is használható. Jelenthet kapcsolatot a jogszabály elemei - a jogi feltétel és a jogkövetkezmény - között, de összekötheti az "elkövetõt", a jogalanyt is a cselekménnyel. Ez utóbbi értelemben használt beszámítás esetén az alany és a cselekmény összekapcsolása annak a rendnek az egységére vonatkoztatás, amely rend valamely normája az adott cselekményt elõírja. Az államnak való beszámítás ennek az egyik esete.

            Kelsen megalkotja a fizikai és jogi személy, illetve a jogalany fogalmát. Azt mondja, ha egy ember magatartásait szabályozó normákból álló parciális rendet megszemélyesítjük, akkor kapjuk meg a fizikai személy fogalmát, ha pedig ez a rend több ember egymáshoz viszonyított, kölcsönös magatartásait szabályozó normákból áll, akkor jutunk el a jogi személyhez. A jogalany pedig nem a jogi renddel szembenálló lény, hanem maga a jogi rend, "akár mint egész, akár mint rész, a maga megszemélyesítettségében".[15]

            Elméletében itt már olyan szinten áll, hogy a tárgyi és az alanyi jog dualisztikus felfogását tagadja. Az alanyi jog Kelsen szerint egyenlõ a jogi kötelességgel. Kifejtve az utóbbi fogalmat megállapítja, hogy ez tulajdonképpen egy magatartás, melynek a nem teljesítése maga után vonja a kényszeraktus (pl. büntetés) bekövetkezését. Ha ezt a magatartást egy szabályba ágyazzuk, amelynek célja a kényszeraktus elkerülése, tehát megelõzés, akkor beszélhetünk másodlagos normáról. Végsõ soron ez azonosítható szûkebb értelemben a jogi kötelességgel.

            Az elsõdleges norma pedig akkor áll elõ, ha a másodlagosban foglalt magatartásnak ellenszegülnek és kényszeraktust kell alkalmazni. Ez a két norma alkotja a jogszabályt.

            Az alanyi jog nem csak kötelezettséget, hanem jogosultságot is jelenthet, ha a feltételek között meghatározott az érdekelt személye.

15. Az állam, mint munkamegosztással mûködõ szervekkel bíró rend; a formális és a materiális államfogalom

            Visszanézve a történelmet, és megvizsgálva például a vérbosszú intézményét arra a következtetésre juthatunk, hogy bár a sértett vagy jogosult volt hivatott akkoriban a jogi rend által garantált kényszer alkalmazására, de azt - mint annak szerve - jogosan cselekedte, ti. a jogi rend által adott felhatalmazás következtében. Késõbb erre külön intézmény (államszervek) született, megfelelõ feltételekkel és eszközökkel, a társadalmi munkamegosztásnak köszönhetõen.

            Kelsen szerint azonban a kényszer államszervek funkciójává tétele és a személyes vérbosszú, a közvetlen sértetti kényszer alkalmazása nem lényegbeli, hanem csak technikai kérdésekben tér el egymástól.

            Bevezeti a formális és a materiális államfogalom és államszerv-fogalom elhatárolását. A formális államfogalom tágabb, "a totális jogi rendet és a jogi tényállások összességét jelenti", míg a materiális szûkebb, csak "bizonyos jogszabályok, tényállások megjelölésére szolgál"[16], jogszolgáltatás és közigazgatás együttese. A formális államszerv meghatározásával szemben is szûkítést alkalmaz a materiális esetén, mert ezalatt már nem minden jogi aktust kell érteni, csupán meghatározott személyek által végzett kényszeraktusokat (büntetés, exekválás) és közigazgatási funkciót, melyek mint kötelezettségek jelennek meg. Ennek oka, hogy a lezajlott fejlõdés, munkamegosztás következtében a kényszer alkalmazásának államszervekhez telepítése kötelezettséggé vált, melynek nem teljesítése fegyelmi büntetést von maga után.

16. Állam és jog dualizmusa

            Kelsen - mint már azt korábban is említettem - államelméleti mûveiben nem csak az alanyi és tárgyi jog különbözõségével szakít, hanem a jog és állam azonosságát is hirdeti. Az államelmélet alapvonalai címû összefoglaló munkájában is szót érdemelt a téma pár sorban.

            Az állam, mint normatív rend egyenlõ a jogi renddel és az állam, mint jogalany a jogi rend megszemélyesítése. Mindezekbõl az következik, hogy az állam egyenlõ a joggal.

            A Kelsennel szembenállók viszont azt vallják, hogy az állam megelõzte a jogot, õ teremtette, majd fokozatosan jogi kötelezettségekkel körülhatárolva magát, maga fölé helyezte.

            A szerzõ elismeri, hogy a két fogalom elválasztása vagy éppen azonosítása megoldatlan probléma, de álproblémának tekinti, mely abból adódik, hogy egy dolog megismerésének eszközét gyakran - leválasztva az eredeti, megmagyarázandó dologról és ezáltal megkettõzve azt - egy önálló egység, dolog tulajdonságaival ruházzák fel.

17. Az általános államtan problémái, jogi problémák

            Az állam mivoltával foglalkozó rész utolsó címében mintegy önigazolást kapunk a szerzõtõl. Állítása szerint kiindulási pontja - tehát, hogy az állam azonos a jogi renddel - helyességét éppen az támasztja alá, hogy az államelmélet problémáinak összefüggése és zárt rendszerbe illeszkedése ezek alapján bizonyítható. Ezen jogi problémák - mármint "a jogi rend érvényességének és megalkotásának problémái"[17] - a következõk:

• az állam elemei (államhatalom, terület, nép), mint az érvényesség térbeli és személyi köre
• a centralizáció, decentralizáció és ezen belül különösen az államkapcsolatok, mint az érvényesség térbeli körének részét képezõ jogi alakulatok természete
• az államhatalmak, mint a jogalkotás fokozatai
• az államszervek, mint a jogalkotás tényállásai
• az államformák, mint a jogi rend megalkotásának módszerei

            Ezek a problémák formai vagy tartalmi jellegû elemzések, melyek csak lehetséges típusok megrajzolására törekednek, nem pedig helyes tartalom kialakítására, mert az a politikaelmélet feladata.