Tamás Nótári: Show Trials and Lawsuits in Early-Medieval Bavaria. Rechtsgeschichtliche Vorträge 53. Budapest 2008. 101 pp.
Szerző: Gulyás Ábel
Gulyás Ábel: Tamás Nótári: Show Trials and Lawsuits in Early-Medieval Bavaria. Rechtsgeschichtliche Vorträge 53. Budapest 2008. 101 pp.
Az ELTE Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszéke által kiadott, Mezey Barna által gondozott Rechtsgeschichtliche Vorträge című sorozat 53. darabjaként látott napvilágot a Károli Gáspár Református Egyetem habilitált docensének, Nótári Tamásnak Show Trials and Lawsuits in Early-Medieval Bavaria című kismonográfiája. Nótári a három egységből álló munkát a kora középkori bajor három koncepciós, politikai indíttatású perét elemzi a forrásokanyag alapos vizsgálatával. A e tárgykörben szerző 2005-ben az itt elemzett források bevezető tanulmánnyal és alapos jegyzetapparátussal ellátott, önálló kötetben megjelent fordításaival,[1] majd 2007-ben egy monográfiával,[2] valamint 2000-től fogva több tucat és magyar nyelvű nyelvű tanulmányt publikált.
Az első fejezete Virgil, salzburgi ír származású püspöke és Odilo, az önálló Bajor Hercegség uralkodója közti jogvitát dolgozza fel, amely a püspökség birtokai kapcsán folyt. A jogvita a 798 és 800 között Salzburgban lejegyzett birtokjegyzék, az ún. Breves Notitae bizonyos fejezetei alapőján rekonstruálható. Bajorországban a püspöki székhelyek felállítására pápai kezdeményezésre került sor. II. Gergely pápa 719-ben Bonifácot missziós feladatokkal bízta meg, majd 722-ben a germánok lakta területek felé irányította. III. Gergely (731–741) idejére ért véget Bajorországban a vándorpüspökök kora, helyüket állandó székhellyel rendelkező püspökök foglalták el, 732-ben a pápa megbízta az egyházmegy nélküli érsekké kinevezett Bonifácot a bajor egyházi szervezet megszervezésével és püspökök szentelésével. Bonifác négy püspöki székhelyet határozott meg: Regensburgot, Passaut, Salzburgot és Freisinget. Az e négy székhelyen működő püspököket nem ismerte el megyéspüspökként, s helyüket saját maga által felszentelt püspökökkel töltötte be. Érsekség felállításának kérdéséről egyelőre nem esett szó, többek között talán azért sem, mert Bonifác saját életében feleslegesnek vélte a püspökségeket összefogó érsekség létrehozását. Bonifác pályafutásának vége felé bontakozott ki egyik legsúlyosabb konfliktusa: az összeütközés Virgillel, amely látszólag teológiai, valójában azonban teológiai köntösbe öltöztett hatalmi vita volt.[3]
Az Írországból érkező és Odilo herceg támogatása mellett 749-ben püspökké szentelt Virgil fontos szerepet játszott a salzburgi püspökség történetében: bizonyos építkezések mellett hozzá kapcsolódiknak a salzbirgi historiográfia első művei, a Gesta sancti Hrodberti confessoris, a Libellus Virgilii és a Liber confraternitatum,[4] megalkotása, a püspökség és a Szent Péter-kolostor jogainak kiterjesztése és a karantánok közti misszió elindítása. Virgil az egyházi birtokok védelmében igen határozottan szállt síkra patrónusával, Odilo herceggel is, amint ezt Nótári a bischofshofeni és pongaui javak körüli jogviták kapcsán alapos forráselemzéssel kimutatja. Érdemes kiemelni, hogy Virgil nézőpontja és eljárása, ír származása ellenére jóval közelebb állt a kontinentális kánonjogi rendlkezésekhez, mint ír szülőföldjén szokásos, a kolostorok feletti rendelkezési jogot az alapító nemzetségek kezében meghagyó hagyományhoz. Az e pereket olykor igen lapidárisan ábrázoló birtokjegyzékekből a szerző egyéb munkáiban lényeges következtetéseket vont le a korabeli birtokviszonyok és státuskérdések tekintetében.[5]
A kötet második része a kötetben feldolgozott koncepciós perek legérdekesebb és bizonyos szempontból legtalányosabb darabjáról: a Bajorországban uralkodó, a Karolingokkal több szálon is rokonságban álló Agilolfing-dinasztia utolsó hercege, III. Tasziló trónfosztási peréről szól, amelynek szerzője és kivitelezője a birodalomépítő Nagy Károly volt. Nagy Károly először kül- és belpolitikailag szigetelte el III. Taszilót, 787-ben vazallusi esküre kényszerítette, majd egy évre rá megfosztotta hercegségétől. A koncepciós perre 788-ban az ingelheimi birodalmi gyűlésen került sor. A Nagy Károly mellé álló bajor előkelők – és Arn, salzburgi egyre nagyobb haalomra szert tevő, majd rá egy évtizedre érsekké szentelt püspök – a hűségeskü megszegésével, vagyis infidelitasszal vádolták Taszilót. Az infidelitas egyik legfontosabb eleme a pogány avarokkal kötött szövetség volt, akik a korabeli ius gentium határain kívül helyezkedtek el.[6] A herceg külkapcsolatait a frank uralkodó hűtlenségnek minősítette, ám ezen nem lett volna elég ahhoz, hogy Taszilót halálra, utódait a hercegség elvesztésére ítéljék. Előhzták tehát a herceg állítólagos, korábbi főbenjáró bűnét, a negyed századdal korábban elkövetett dezertálást, a Pippin 757-es aquitániai hadjárata során elkövetett harislizt, a királyi had önkényes elhagyását. Ez azonban egy tisztességes eljárásban szintén nem lehetett volna elegendő ahhoz, hogy Nagy Károly elérje célját, hiszen a harisliz csak a IX. századtól számított halállal büntetendő cselekménynek. Nagy Károlyt „kegyessége” és „rokoni érzései” arra indították, hogy a halálos ítélet helyett sógorát, Taszilót arra kényszerítse, hogy kolostorba zárva töltse le hátralévő életét. A Lex Baiuvariorum azon passzusát, amely szerint Bajorország örökös urai az Agilofingek, nem helyezték hatályon kívül, így a hercegi utódok kolostorba zárása (Klostertod) szintén nem volt jogilag megalapozott, ezért Taszilót a kolostorból 794-ben a frankfurti zsinat elé idézték, ahol le kellett mondania hercegségéről a maga és összes utódai nevében.[7]
E per kapcsán Nótári megállapítja, hogy az események mind történetileg, mind jogilag nehezen rekonstruálhatók, mivel minderről csak frank elbeszélő forrásokból értesülhetünk, és ezek mindent a trónfosztás tükrében, s azt legitimáló szemszögből adnak elő. Kiváltképp az Annales regni Francorum elbeszélését kell fenntartással értékelni, mivel az a 788 előtti bajor viszonyokat passzusokat a 788-as év tükrében ábrázolja, vagyis a tényanyagot átstilizálja és manipulálja, tehát a forrás szántszándékkal a frank uralkodó – vagyis a győztes – igencsak szubjektív szemszögéből láttatja velünk az eseményeket.
A harmadik rész Metód, a szlávok apostola elleni koncsepciós tert tárgyalja, amelynek keretében Adalwin salzburgi érsek és püspökei 870-ben Regensburgban Német Lajos jelenlétében elítélték, és két éven át jogellenesen fogságban tartották az érseki rangban álló pápai legátust. Az ügy forrásául a bajorok és a karantánok megtérítéséről szóló Conversio Bagoariorum et Carantanorum szolgál. Ez Salzburg pannóniai joghatóságát – Metód pápai felhatalmazás alapján itt is misszionált –, s az új tanítással és a szláv betűkkel a latin liturgiát háttérbe szorító filozófus, Metód elleni eljárás legitimitását volt hivatott bizonyítani. A perben Metódot Bajorország püspökei azzal vádolták, hogy jogosulatlanul tanít a Salzburgi Érsekséghez tartozó területeken. A Conversio szerint a vád alapja az volt, hogy a nyugati egyház és misszionáriusai által soha meg nem kérdőjelezett elemet három elemet – a lingua Latinát, a doctrina Romanát, és a litterae auctorales Latinaet Metód az egész nép számára értéktelen színben tüntette fel. Metód hiába hivatkozott a pápa által ráruházott jogkörre, a Regensburgi Zsinaton bűnösnek mondták ki e vádakban, és megfosztották méltóságától.[8]
A Conversio mint forrás alapján Nótári – a pertől függetlenül, ám a Kárpát-medence története szempontjából hangsúlyosan – megállapítja, hogy noha a 822-es birodalmi gyűlésen jelentek meg utoljára avar küldöttek, de a 870-as Conversio, amelynek e passzusát a szakirodalom mosohán kezeli, világosan szól az akkoriban Pannóniában élő avar maradványnépességről. Ez alapján nem lehet kétségbe vonni az avar népesség jelenlétét a IX. századi Kárpát-medencében, amit mind Regino, mind pedig Constantinus Porphyrogenitus említ.[9]
Nótári Tamás e munkája a forrásanyag tiszteletben tartásával, annak alapos filológiai elemzését jogtörténeti következtetések levonására felhasználva mutatja be a kora középkor koncepciós pereinek bizonyos prototípusait. A kismonográfia gazdagítja mind a jog- mind a politikatörténet szakirodalmát. A gazdag jegyzetapparátus és a bőségesen felhasznált szakirodalom jelzi, hogy a szerzőtől ismét egy rá jellemzően igényes, kiforrott tudományos munkát kaptunk.
[1] Nótári T.: Források Salzburg kora középkori történetéből. Szeged, Lectum, 2005.
[2] Nótári T.: A salzburgi historiográfia kezdetei. Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 23. Szeged, Szegedi Középkorász Műhely, 2007.
[3] Ehhez lásd Nótári T.: Virgil és Bonifác – egy konfliktus jogi és irodalmi síkjai a kora középkorban. Jogtudományi Közlöny 62. 2007/3. 100–111; Adalékok Virgil apát és püspök bajorországi működéséhez. In: Medievisztikai tanulmányok. A IV. Medievisztikai PhD-konferencia előadásai. Szerk. Marton Sz.-Teiszler É. Szeged 2005. 99–122; Az univerzum képe Aethicus Ister Cosmographiájában. Belvedere Meridionale 2005. 5–6. 38–54; Virgil püspök bajorországi jogvitáinak margójára. In: Tanulmányok Máthé Gábor 65. születésnapja tiszteletére. Szerk. Mezey B.-Révész T. M. Budapest 2006. 369–384; On Bishop Virgil’s Litigations in Bavaria. Acta Juridica Hungarica 48. 2007. 49–70; Salzburg neve a kora középkori forrásokban. Collega. 9. 2005/1. 48–54.
[4] Vö Nótári T.: Gesta Hrodberti. In: Classica – Mediaevalia – Neolatina. Edd. L. Havas et E. Tegyey. Debrecen 2006. 131–146; A kora középkori salzburgi birtokjegyzékek margójára. Jogelméleti Szemle 2006/3; A Liber confraternitatum mint jog- és kultúrtörténeti forrás. Jogelméleti Szemle 2009/1; Két forrás a kora középkori Salzburgból, Notitia Arnonis – Epistola Theotmari. Aetas 2004/2. 72–95.
[5] Nótári T.: Személyállapot és társadalomszerkezet a kora középkori Bajorországban. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Budapestinensis 42. 2005. 163–186; Status libertatis a Lex Baiuvariorumban. Jogelméleti Szemle 2007/4; Jogtörténeti adalékok a VIII. századi salzburgi (birtok)jegyzékekhez. Állam- és Jogtudomány 49. 2008/1. 99–108; Jogtörténeti és filológiai megjegyzések a VIII. századi salzburgi birtokjegyzékekhez. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae 44. 2007. 145–174.
[6] A Kárpát-medence avarságához lásd Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar törénelem írott forrásai. Budapest 1998.
[7] Vö. Nótári T.: III. Tasziló trónfosztása – adalékok egy koraközépkori koncepciós perhez. Jogtudományi Közlöny 60. 2005/12. 503–516; An Early-Medieval „Show Trial” – Tasilo III’s Dethronement. In: Crossing Leagl Cultures. Eds. Beck Varela, L.–Gutiérrez Vega, P.–Spinosa, A. München, Martin Meidenbauer Verlagsbuchhandlung, 2009. 141–158.
[8] Ehhez lásd Nótári T.: Conversio Bagoariorum et Carantanorum. Aetas 2000/3. 93–111; Megjegyzések a Conversio Bagoariorum et Carantanorum avar vonatkozású fejezeteihez. Tanulmányok a középkorról. A II. Medievisztikai PhD-konferencia előadásai. Szerk. Weisz B.–Balogh L.–Szarka J. Szeged, 2001. 67–84; A Salzburgi Érsekség és Metód konfliktusa a Conversio Bagoariorum et Carantanorum tükrében. Belvedere Meridionale 2005. 3–4. 37–62; Metód pere a Regensburgi Zsinaton a Conversio Bagoariorum et Carantanorum tükrében. Collega 9. 2005/1. 44–51; On the Avar-related chapters of the Conversio Bagoariorum et Carantanorum. Chronica 5. 2005. 26–39; Die Geschichte des Ingo und seiner carta sine litteris in der Conversio Bagoariorum et Carantanorum und bei Enea Silvio Piccolomini. In: Turning Points and Breaklines. Eds. Hornyák, Sz.–Juhász, B.–Korsósné Delacasse, K.–Peres, Zs. München, Martin Meidenbauer Verlagsbuchhandlung, 2009. 309–327; Nova doctrina Methodii. Tévtanítás vagy joghatósági vita Pannónia felett a IX. században. In: Szentírás, hagyomány, reformáció. Teológia- és egyháztörténeti tanulmányok. Szerk. F. Romhányi B.–Kendeffy G. Budapest 2009. 113–126.
[9] Nótári T.: Conversio Bagoariorum et Carantanorum. Aetas 2000/3. 93–111; Megjegyzések a Conversio Bagoariorum et Carantanorum avar vonatkozású fejezeteihez. Tanulmányok a középkorról. A II. Medievisztikai PhD-konferencia előadásai. Szerk. Weisz B.–Balogh L.–Szarka J. Szeged, 2001. 67–84; On the Avar-related chapters of the Conversio Bagoariorum et Carantanorum. Chronica 5. 2005. 26–39.